Iskolánk saját honlapja itt található Az iskola története A falusi gyermekek iskoláztatását a XVIII. században az egyházak vállalták magukra. Alapkövetelmény volt, hogy a hitbéli ismeretek tanítása mellett a gyermekek az írás-olvasást is elsajátítsák, számolásban pedig némi jártasságra tegyenek szert. Az oktatás egységesítése csak a felvilágosodás hatására, Mária Terézia rendeleteinek kiadása után kezdődött meg. 1769-ben összeírták valamennyi falusi iskola legfontosabb adatait, majd az 1777-es Ratio Educationis néven ismert tanügyi rendelet szerint a birodalom minden falujában, legalább egy tanítót alkalmazva, anyanyelven kellett tanítani. Az oktatást az iskolamester legtöbbször a saját házában végezte, néha még külön tanterem sem volt. A nagyobb falvak azonban külön iskolaépületet emeltek, s ebben már sok helyen elkülönítették egymástól a fiú és leánytanulók osztálytermeit is. Sarudon 1746-ban a 24 éves Ábel András volt az iskolamester, aki magyarul és szlovákul egyaránt beszélt, s egyben kántor is volt. A régi írások szerint még 1767-ben is tanított szoba-kamrás rossz kis házában. Nem kellő módon oktatta tanulóit, amiért is megintették, és csak többszöri feddés után mérsékelte magát a borivásban. 1771-ben Szepessy János magyar és latin nyelvet, számtant és hittant tanított 80 család 75 gyermekének. Még 1799-ben sem volt külön iskolaépület, erre a célra a kántori feladatokat is ellátó iskolamester háza szolgált. Feltehetően az 1800-as évek első harmadában már megépült egy kisebb iskolaépület, melyben 1870 körül három tanterem volt. Az épület fenntartásáról és a tanítók fizetéséről ekkor már a község gondoskodott. 1896-ban a helyreállított és kibővített épületeket a millenniumi ünnepség alkalmával, tábori mise keretében adták át. 1899-ben a negyedik tanterem megépítésére a plébános 300 koronát ajánlott meg. A 8,30 x 7,40 méter területű, és 3,30 méter magas osztálytermet az iskola DNY-i részéhez toldották, s az egész épületet fazsindellyel fedték be. 1905-ben már egy ötödik tanító alkalmazása is szükségessé vált, de a község ezt pénz hiányában nem tudta megoldani. (1907-ben szóba került az iskola államosítása is, de a képviselő testület tagjai aggályoskodtak amiatt, hogy a tiszta katolikus községbe esetleg másvallású állami tanítókat is kinevezhetnek.) 1910-ben a közgyűlésen megjelent tanfelügyelő kifejtette, hogy az iskolát négy tanítóval meg kell erősíteni, s négy új tantermet is építeni kell, mivel az iskolás gyermekek száma 450 felett van. A törvény szerint egy tanító keze alá csak 60 gyermek járhatna, de ekkor egy osztály létszáma átlagban 112 fő volt. Ezt követően, bizonyos egyházi garancia-feltételek mellett, az iskola az állam és a község közös fenntartásába került, s mint 8 tanerős Római Katolikus Állami Népiskola működött tovább. (Ugyanakkor Hídvégen és a Jánosi-tanyán a szatmári püspökség továbbra is fenntartott egy-egy egytanerős iskolát.) 1911-ben községi határozat született, hogy mintegy százezer korona költséggel, takarékpénztári kölcsönből új iskolát építtetnek. Az épületben 8 tanterem, 1 tanácsterem, 1 igazgatói-, 5 tanítói- és 1 szolgalakás, valamint melléképületek kialakítását vették tervbe. Versenytárgyalások után végül Reiner Soma füzesabonyi vállalkozó ajánlatát fogadták el, s 1914-ben elkészült az új iskola épülete. A felső tagozatos négy osztály tanítását az előírt feltételeknek megfelelendően, előbb a tanítók át- és továbbképzésével, majd az 1950-ben indult egri Pedagógiai Főiskolán végzettek alkalmazásával oldották meg. Ám ennek ellenére még hosszú időn keresztül előfordult, hogy főleg az alsó tagozatban csupán érettségivel rendelkező, képesítés nélküli nevelők oktattak. 1974-ben újabb szervezeti változás történt, amikor kialakították az Általános Művelődési Központot. Ettől kezdve az iskola, az óvoda, a könyvtár, és a közművelődés feladatait egységes irányítás alatt ez az intézmény folytatta. (Kovács Béla: "Sarud története" nyomán) | 
