Bemutatkozás

Köszöntünk a Tisza-tó egyik leghangulatosabb településének a web oldalán.

 

Sarud.

A Tisza-tó Gyöngyszeme.

Egy értékeit őrző falu, az ország második legnagyobb tavának partján, annak is a középpontjában, ahonnan a Tisza-tó attrakciói és természeti/ turisztikai értékei könnyen elérhetők.

 

Sarud- a Tisza- tó közepe
Vannak meghatározó turisztikai attrakciók, melyektől kb. azonos távolságra helyezkedünk el kb. a Tisza-tó közepén. Néhány kilométerre Sarudtól vár Benneteket a Tisza-tavi Ökocentrum, a Tisza- tavi Vízisétány, a Kiskörei Vízlépcső és a Kiskörei Hallépcső, és a Tiszavirág Tanösvény. Elkötelezettek vagyunk a természeti értékek megóvása mellett. 2025-ben az ÉlményfaluSarud érdemelte ki a magyar turisztika Fenntarthatósági Díját.

 

Sarud- a Tisza-tó Kerékpárosbarát faluja

A Tisza-tavi kerékpárút Sarud határában, közvetlenül a Tisza-tó partján érinti a települést.

A Tisza-tó partján található Tisza-tó Bike Tisza-tavi Kerékpáros Bázis mindent biztosít számotokra az ország egyik legbiztonságosabb kerékpárútja, a Tisza-tavi kerékpárút mellett, ami 2021-ban az ÉV KERÉKPÁRÚTJA lett. Sarud azzal is büszkélkedhet, hogy 2024-ben a Sarudi Töltés Fröccsterasz és Hamburgerező lett az Év Kerékpárosbarát Szolgáltatója.

 

Sarud- a Tisza-tó Víziturisztikai központja

A Tisza-tó érintetlen természeti világa, melynek egy része a HORTOBÁGYI NEMZET PARK területe egyre több érdeklődőt vonz Sarudra is. A település közelében különleges látnivalók és természeti értékek várnak Benneteket, Vízenjárókat. Az Év kilátója – a BÖLÖMBIKA KILÁTÓ és a Tisza-tó kiemelt védettségű természetvédelmi területe az Óhalászi- Holt– Tisza. A településen két kikötő is várja a hajósokat, a Tündérrózsa Kikötő és az S.PORT Vízibázis.

 

Sarud- a Tisza-tó Kutyabarát faluja

Büszkék vagyunk arra, hogy a Tisza-tó első Kutyastrandja, az EBpart is kis falunkban várja a kutyabarátokat a Sarudi-medence partján. 2023-ban az ország KUTYABARÁT ÉTTERME lett a Sulyom Tájétterem, 2024-ben az ország KUTYABARÁT vállalkozása lett az ÉlményfaluSarud. A faluban egyre több kutyabarát szállás is vár Benneteket és négylábú kedvenceiteket.

 

Sarud- a Tisza-tó Állatbarát faluja

Hiszünk abban, hogy természetközeli elétünk részei a körülöttünk élő állatok is.

 

Állatbarát falunkban az AprajaFarmja Parasztudvar, a Tisza-tavi MiniZOO várja az állatszeretők látogatását. A HuculUdvar Lovasközpont a lovak szerelmeseit várja, képzett edzők vezetésével zajló foglalkozásaira. Adjuk alátok a LOVAT.

 

Sarud- a Tisza- tó Horgászbarát faluja

A Sarudi-medence partján szeretettel várjuk a horgászokat is. Több kikötő, horgászbolt, bérelhető csónakok és partközeli szállások is várják a vízparti élmények szerelmeseit. Minden évben több horgászverseny is megrendezésre kerül a településen. Dobjátok be magatokat!

 

Sarud- a Tisza-tó Gyerekbarát faluja

Valljuk, hogy a gyerekek fejlődésének záloga a természet aktív felfedezése és a játék, szemben a telefonok nyomkodásával és a virtuális világgal. Sarud évtizedek óta a Tisza-tó egyik legnépszerűbb táborozó helyszíne. A településen több ifjúsági tábor és közösségi szálláshely is áll a gyerekek, csoportok rendelkezésére, akiket aktív mozgásos élmények várnak földön, vízen és levegőben. A falu hangulata és állatbarát programjai pedig valódi értékeket kínálnak a gyerekek számára.

 

Sarud- a Tisza-tó SPORTFALUJA

Napjaink egyik legnagyobb problémája a mozgásszegény életmód. A falu fejlesztése során kiemelt szempont volt, hogy minél változatosabb élménysport lehetőségeket kínáljunk Sarudon. Szerencsére több sportág képviselői már itt is élnek velünk a faluban, így a kajak- kenu, az evezés, a vízilabda, a cselgáncs, a lábtoll labda meghatározó alakjai segítenek immár helyben ezen sportágak népszerűsítésében. Sarudon sportrendezvényeket szervezünk futóknak, kerékpárosoknak, evezősöknek, strandvízilabdázóknak, cselgáncsozóknak, vitorlásoknak, horgászoknak. Heath Village- Sarud a Tisza-tó egészségfaluja.

 

Sarud – az Élményfalu

A Tisza-tó Aktív- és Ökoturisztikai Központjaként a virtuális világ ellenpontját építjük Sarudon.

 

Nálunk személyesen átélhető élmények várják a kicsiket és a nagyokat. A természeti értékek mellett olyan egyedi attrakciókat kínálunk a Sarudra látogatóknak, amelyek országosan is egyedülállók, ilyenek az AQUAGLIDE Vízijátszótér, a TrambulinPart Ugrálópark, a Tisza-tavi Mászóbázis vagy a HarcMező Csapatépítő Csatatér.

 

Sarud- a kultúra otthona

A falu régi parasztházai és emlékművei mellett érdemes felkeresni a falu templomát, a Szentháromság templomot, a Falumúzeumot és az ország első horgászmúzeumát, a Tisza-tavi Horgászmúzeumot. Ahol szakrális emlékek, a régi falusi élet emlékei és a horgászok régi horgászeszközei várják a látogatókat

 

Sarud- a Gasztrofalu

Fontos küldetésünknek tekintjük, hogy Sarud ismertségét és elismertségét a gasztronómián keresztül is erősítsük. A településünkön egyre több vendéglátó egység várja vendégeit, a Lapos Kocsma, a Vasmacska Büfé és a Varsa Kávézó a faluban várja vendégeit. A Tisza-tó partján, a Gasztropart Street Food egységeivel találkoznak a túrázók, a Best of Hungary díjas Sarudi LepénySütővel, és a Sarudi Töltés Fröccsterasszal (ami 2024-ben az ÉV KERÉKPÁROSBARÁT VENDÉGLÁTÓ EGYSÉGE lett). A parton található az EgyélSarudit Bisztró és a Keszegeszegető Sarudi Halazó is.

 

Sarud- a Pihenőfalu

Szeretettel várjuk a vidék nyugalmát vágyó élvezni vágyó Vendégeket. Sarudon mindenki megtalálja az igényeinek és pénztárcájának megfelelő szálláshelyet. Több, mint 1 tucat vendéglátó közel 40 szálláshellyel várja a Tisza-tóra látogatókat. A faluban elérhető kemping, ifjúsági szállás, egyéb szálláshely, vendégház és panzió is. Ezen szálláshelyek között ezen a web oldalon kedvetekre keresgélhettek.

 

Kiknek is építjük Sarudot?
Célunk, hogy a vidéki élet hagyományait és értékeit megőrző élő pihenőfalut építsünk a Tisza-tó partján, ahol az épített örökség megóvását, a hagyományok ápolását, a természeti értékek felügyeletét és bemutatását, a kézműves tevékenységek újraélesztését, az emberi kapcsolatok és mozgás örömének biztosítását tarjuk a legfontosabb feladatunknak. A falut főleg a gyerekek, a családok, a sportolók, a kerékpárosok, a vízi élet szerelmesei és kutyások igényeinek figyelembevételével igyekszünk fejleszteni.

 

Reméljük, hogy hamarosan találkozunk Veled is Sarudon.
Akár mint Vendég, akár, mint Sarud új lakója.

 

Sarud Önkormányzata szeretettel várja a nyugalomra, pihenésre, feltöltődésre vágyó Vendégeket, a faluban új otthonukat, pihenőhelyüket megtaláló SarudSzeretőket, mint a falu lakóit.